Hát sziasztok......

Először is mindenkinek köszönjük a gratulációkat, hihetetlenül jólesett.....
Szóval......az én pici fiacskám pont ma 1 hetes, el se hiszem, hogy ennyi idő eltelt már, nagyon furi, hogy már nincsen pocakom, pont tegnap mondtam apának , h kicsit még talán hiányzik is, de persze aki itt szuszog mellettem az mindenért kárpótol:)
Mivel most van egy pici időm meg álmos se vagyok, gondoltam leírom a születéstörténetünket....
2009.07.08: már a reggel elég furin indult, mert kicsit erős fájdalmat éreztem a pocimban, de végül is nem foglalkoztam vele, mert hamar elmúlt, aztán délben ebád közben is éreztem ugyanezt a fura fájdalmat, de akkor már egy óráig tartott, aztán ebéd után ledőltem pihizni, el is aludtam, majd apukám hívott du. 4 körül, h megkérdezze, h hogy vagyunk, meg hogy nem kell-e még menni a kórházba, én meg csak nevettem és mondtam neki áááááááááááá apa nincs nekem semmi bajom.....erre mire leraktam a telót elkezdtek megint jelentkezni azok a fájdalmak, de mostmár egész rendszeresen és nem is múlt el 1 óra után sem. Persze felléptem a babachatre hogy kiokosítsanak a lányok:))))lehet még most is ott ülnék ha nem zavartak volna el fürdeni:))))Nah de Gábor nemsokára hazajött és mondom neki mi újság, erre rögtön mondja, h oké akkor menjünk be a KH-ba , de mondom én még várni szeretnék kicsit nehogy elhamarkodjuk a dolgot, nah közben megvolt a fürdés is meg bepakoltam ami még hiányzott a motyómból és beértünk a KH-ba olyan fél 9 körül.Nah rögtön felvették az adatokat aztán nst, persze az a szar nem mutatott semmit sem:), aztán jött a dokibá és megvizsgált, és közölte, hogy jó 2 ujjnyira ki vagyok már tágulva.........mondom hoppá, akkor ezek lehet nem a jóslók már, nah itt már kezdtem kicsit parázni, ami tuti hatott i a vérnyomimra, mert eléggé felment, egyből mennem is kellett be a szülüszobára, mert közölte a doki, hogy nem szeretne kockáztatni és hát így burokrepesztés lesz, hogy minnél hamarabb meglegyen a baba, ez mindkettőnk érdeke volt..., szóval elmaradt a jó kis beöntés, viszont a katétert kipróbáltam hát nem volt valami nagy leányálom, de muszáj volt mert az idegességtől nem tudtam pisilni, h megnézzék a fehérjét a vizeletben és katéterrel segítettek rá kicsit, nah de ez még felejthető volt hamar, nah de ami ezután jött az már annyira nem, elkezdett matatni bennem a doki és már az bagyon fájt, aztán csak azt éreztem, h elöntött a melegség és akkor gondoltam ez a magzatvíz volt.....erre rá jó 5 percre, beindultak a fájások már egyre intenzívebben, de még elviselhető volt, áhhhh mondom itt tui nem lesz kiabálás ezt simán kibírom.....jöttek is a fájások elég is volt a leküzdéséhez csak a mély lélegzet, nah de aztán mondja a doki hogy hát mivel nem fájok eléggé ezért beköti az oxy pumpát, hogy szabályosabbak legyenek a fájások......mondom oké, ezt lehet nem kellett volna:))))miután belémjött az első adag nah ott már éreztem, h huhaaa ez jobban is fog fájni és pár perc múlva már nem lett elég a lélegzetvétel, már hang is jött ki rajtam, beindultak a 2 perces fájások és én egyre gyakrabban ismételgettem a Jóisten nevét, amit egy hívő is megirigyellt volna:D:D:D
Nah de a legfájdalmasabb az volt az egészben, h fájás közben elkezdett vizsgálgatni a doki, igazgatta a baba fejét, nah az rettentően fájt, rá is ripakodtam egyszer keményen, h vegye ki de nagyon gyorsan onnan a kezét, nem bírtam megállni zokogás nélkül:((((Nah aztán egyszer jött egy olyan fájás, hogy mondtam a szülésznőnek, h úristen úgyérzem lecsúszott a baba feje, nem bírtam visszatartani már a nyomást, nah jött is a dokibá lábakat fel és kezdődött a meló........5 tolófájáson belül 3-szor kellett nyomni, huuu azt hittem kijön a szemem a helyéről, meg ami a legrosszabb volt, h nem lehetett kiabálni közben, az utólsó tolófájás után viszont leírhatatlan érzés kerített hatalmába, jézusom kibújt a kisfiam, mostmár tényleg anya lettem:)))0 óra 37 perckor örökre megváltozott az életünk.................a kis picikémnek leszívták a nózijából meg a szájából a váladékot és utánna rögtön a mellemre tették úgy kis trutyisan, nah mondanom sem kell zokogásba törtem ki, utánna elvitték leméricskélni: 3240 g és 50 cm lett a kis pocakbabám, 36+4 napos létére ez szép méret sztem:)))miután megvoltak a mérésekkel bebugyolálták a kis angyalom és megint odahozták hozzám, akkor megpuszilgattam és kivitték apának megmutatni a picike fiát:)Hát mondanom sem kell, hogy apa is nagyon meg volt hatódva, aztán mikor megfürösztötték még akkor is kivitték neki, hogy lássa szép tisztán is a kis lurkóját:)
Engem még utánna elláttak, össszevarták a gátsebem, ami nagyon jól sikerült, szépen varrt a dokibá és nem is fájt, pedig attól nagyon féltem:)ezután a szülésznő szépen rendbetett, lemosdatott, még 2 órát voltam az őrzőben és utánna kivitt a szobába és megígérte, h kihozza a picit a fél 6-os szopira, persze úgy is lett, egész éjjel nem is aludtam, mert már annyira vártam meg hát eléggé fájdalmasak voltak az utólagos méhösszehúzódások, de aztán hatkor már csak a kisfiamra figyeltem, megvizsgáltam minden porcikáját, és jelentem megvan mindene:)))
Lényegében nem bántam meg, h nem fogadtam dokit meg szülésznőt sem, mert sztem nagyon jól jártam , midkettő végig velem volt és bíztatott, nagyon sok köszönettel tartozom nekik:))))
Végülis semmi sem úgy alakult, ahogy elterveztük apával, ugye az apás szülés sem jött össze, pont aznap kaptam volna a papírt meg mikor a manó született így hát sajna apa nem lehetett benn velünk, nah de nem is baj, mert úgy érzem , akkor gyengébb lettem volna.Így is azt mondta, h szörnyű volt neki végighallgatni a folyosón az utolsó fél órát, mert nagyon sajnált, h ennyire fájt a dolog és nem hiányzott volna nekem még ezt benn látni, h mennyire aggódik értünk:)
Nah de végeredményben minden jól és szépen alakult és elmondhatom, h a világ leggyönyörűbb kisfiújának vagyok az anyukája (persze csak az én szememben/szemünkben).Hát ennyi volt.....:D