2011. január 13., csütörtök

Beszokás újra......

3-án újra elkezdtük a bölcsibe szokást. 1,5 hónapos kihagyás után kezdhettünk mindent elölről manócskáva. Szerencsére apa itthon volt egész múlt héten , így hozta vitte a kis törpénket Míg én éjjel melóztam.
Nagyon nehezen indult be a dolog megint, mint az elején, de kijelenthetem 1,5 hét után már nem sír, nem követel minket napközben, hanem szépen eljátszik a többiekkel. Itthon egész nap a bölcsit emlegeti, mondogatja a neveket. Szerintem jól érzi magát :))) Olyan édes , mikor este lefekvéskor mondja, hogy anyaaaaa Gejgő, Ádi pityipűűű, és mutatja, hogy ő is alszik. Ilyenkor meg tudnám zabálni a kis szarost. Olyan okos, hogy az csuda. Mindent tud mondani szépen és tisztán, kivéve a dupla betűkkel, méghozzá a cs-vel, sz-el, zs-vel van baja, vagyis nem baja, azokat a betűket nem ejti ki a szó elején :D:D:D Pl a Csabit Dabinak mondja vagy a Zsoltit, Oltinak. De pl az Ádámot, meg az Atillát szépen és tisztán mondja.
Nagyon szereti mindkét gondozónőt, őket is mindig emlegeti itthon, hogy Emi meg Edit, odabenn meg mondja nekik, hogy mama :D:D:D.
Szóval nagyon örülök, hogy ilyen hamar belerázódott Gabika a bölibe, ma már annyira, hogy nem is köszönt vissza apának, hanem csak fogta magát és szaladt be a többiekhez. Jól eszik benn, nagyokat alszik. Mondta is Edit néni mikor tegnap elmentem érte, hogy a Gabika már olyan fáradt volt, hogy majdnem elaludt a sószobában :D:D:DD Minden nap járnak oda, aminek nagyon örülök. Jah és mióta bölcsis, azóta ez az első, hogy majdnem 2 hetet jár folyamatosan, jupííííííí:D:D. Igaz kicsit folyik az orra, de a sószoba hatására, szinte már alig alig. Örülök, hogy a mandulaműtét mellett döntöttünk, így kevesebbet lesz beteg, és nem kell állandóan gyógyszerrel tömni a Drágánkat.
Nah zárom soraimat, puszi mindenkinek.

2011. január 10., hétfő

1,5 év

Eltelt másfél év az életedből Drágaságom. Nemrég még a pocakban voltál, jajjj úgy repül az idő, néha megállítanám nagyon de nagyon.
Boldog másfelediket kívánunk Apával, sokszor puszilunk :) Szeretünk nagyon

2011. január 2., vasárnap

2011.......

Eltelt megint egy év ..................
Nem szeretem ezeket az időszakokat az életemben, ilyenkor mindig urrá lesz rajtam valamiféle rossz kedv, depresszió. Le kell lassan szedni a karácsonyfát is, amitől mindig megszakad picit a szívem......Szeretek csak előtte ülni és nézni a fényeket a színeket.....jó kedvre derít a hideg napokon.
Nagyon jól teltek az ünnepek. Ez volt az első olyan karácsonyunk, ahol Gabika már aktív résztvevő volt. Élvezte a fa körüli nyüzsgést, mindig alatta játszott, szedte a szaloncukrokat róla :D:D Olyan jó volt nézni, és gyönyörködni benne.
Eddigi életem során 3 féle módon éltem meg eddig a karácsonyokat: 1- gyermekkoromban izgatottam vártam a szentestét mindig , délelőtt apával feldíszítettük a fát, anya főzött. Este pedig a az ajándékok bontogatása és a játéké volt a szerep. Mondhatom őszintén boldog gyermekkorom volt.
2- a gyermekkor végeztével megváltoztak a karácsonnyal kapcsolatos érzéseim, persze nem lett kevésbé lényegtelen ünnep, de ekkor már inkább annak örültem a legjobban ha együtt a családom, és az ajándékok második helyre szorultak le.
3- mióta pedig gyermekem van, ő lett az első számú karácsonykor, mindent érte teszünk ilyenkor, imádom megélni vele az ünnepet, boldoggá tesz mikor látom mennyire örül egy egy ajándéknak. Boldogan szaladt ki szenteste a délutáni alvás után, és meglepődött, hogy jéééé itt egy fa , ami csillog villog. Boldog volt láttam rajta, mi meg azért mert ő az volt. Kicsi kezeivel bontogatta a hatalmas ajándékdobozokat. Apával 2 óra alatt feldíszítettük a fát míg aludt délután, pont akkorra végeztünk mikor felkelt, pici mezítelen lábaival csattogott ki és csak tátott szájjal, meg sem bírt szólalni úgy örült a karácsonyfának.:)))
A legeslegszebb karácsonyunk volt eddigi életünkben..............
A szentestét mint írtam 3-ban töltöttük itthon. Finomakat ettünk, játszottunk együtt. Másnap reggel felkerekedtünk és elmentünk Szalai mamáékhoz és ott folytattuk a karácsonyozást.
Én 2 ünnep közt sajna melóztam:( Miután hazajöttünk Somogyból, anyuékkal folytattuk , velük töltöttük a szilvesztert és az újévet.
Rengeteg ajándékot kapott töki meg ruhákat, tele volt a fa alja. Anyukáméktól kapott egy tök jó konyhát, azóta is ez a kedvenc, süt főz rajta, mindig "kóttolni", kell a menüt nek ünk, élvezi nagyon. Kapott még tőlük ruhákat is. Tesóméktól kapott kombidresszeket, farmert, fejlesztős játékot. Másik tesóméktól kapott a konyhához edényeket meg eszközöket, fürdős játékot is. Tőlünk fa vasutat kapott, ami nem nagyon érdekli még:D, meg egy csomó ruhát is persze.Imádom öltöztetni a kis szarost :D:D:D:D , Szalai mamáéktól kapott egy hatalmas kamiont meg távirányítós terepjárót.
Mi meg apával megleptük magunkat egy Nintendo Wii-vel ( tiszta gyerekek vagyunk), azóta boxolunk, teniszezünk , játszunk ezerrel, mint a kölkök.:D:D:D:D:D Legalább ha nem tudunk elmenni ide oda, így tudunk itthon is szórakozni :D:D:D:D
Szilveszterkor sütöttünk főztünk anyukámmal, az újév első napjá viszont Győrben töltöttük a Termál Fürdőben, Gabcsi nagyon élvezte a pancsit, ki sem akart szállni a medencéből egész nap.:)))
A héten én megkezdtem a melót, Gabcsika meg a bolcsit, újra be kell szegénykémnek szoknia, mert több mint 1,5 hónapot nem volt a betegség meg a műtét miatt. Megviseli megint, sokat sírdogál, remélem hamar belelendül megint. Szerencsére apa a héten itthon van és intézi tökit, mert én meg pont éjszakás vagyok, így napközben nem vagyok valami aktív , főleg délelőtt. Ügyesen megoldja apa a dolgokat, imádom érte :) Sokat segít ilyenkor nagyon :)
Na befejezem a művet.....
Puszi mindenkinek....