2010. augusztus 19., csütörtök

Fül-orr-gégészet

Ma megjártuk a fülészetet Gabcsival.Sajna semmi jóval nem kecsegtetett a doki. Tényleg problémák vannak az orrmandulájával, és a füle most is beteg neki. Nem múlik el ez a hurutosság róla. Adott is egy beutalót Győrbe a gyermekkorházba és hétfőn oda kell mennünk, hogy ott is megvizsgálják, konzíliumot hívott össze. De amúgy őszinte volt a doki, mert azt mondta, hogy szerinte ezt már nem lehet gyógyszerrel kikezelni és ő a műtétet javasolná.1 éves kor felett már műtenek azt mondta. Nah majd hétfőn meglátjuk, akkor már okosabbak vagyunk.
A doki után a bölibe vettük az irányt, nagyon kedvesen fogadott minket a bölcsi vezetője, emlékezett is ránk. Mondta, hogy 26-án menni kell szülőire, és akkor megbeszélünk mindent, hogy hogy is lesz a szeptember elsejei kezdés. Huhh őszintén megvallva összeszorul a gyomrom mikor mondta, hogy majd megismerkedhetem a gondozónőkkel......Fura volt nagyon, és egyben rossz érzés is....Nah de ezen túl kell esni, szükségünk a van a pénzre, bele kell törődnöm.
Nemsokára megérkeznek anyukámék és később tesómék is , itt fogják tölteni az ünnepet. Megyünk majd bográcsolni a Dunához, fesztiválozunk és ha jó az idő elugrunk egyet fürdeni a Balcsihoz is. Szép hétvégét mindenkinek, puszika

1 megjegyzés:

  1. Sajnálom hogy műtét lesz,de akkor legalább megszűnik ez a probléma.Bölcsi:én az ovival is így voltam nyugi Rékánál,és ez természetes szerintem:)
    soksok puszim

    VálaszTörlés