2012. június 5., kedd

ˇˇSzájazásˇˇ

Ezt a témát meg kell örökítenem az utókornak:))) Szóval a szájazás akkor alakult ki Gábornál mikor még a gyárban melóztam és az ottani levegőtől mindig száraz és cserepes volt a szám bármivel is kentem. Akkor egyszer elkezdte simizni és mondogatni anya majd én meggyógyítom. Azóta úgy rákapott, hogy minden lefekvésnél úgy alszik el, hogy szájaz :D:D:D:D:D Olyan édesen tudja simogatni. Van úgy, hogy napközben is odajön és megkérdezi, hogy Anya szájazhatok kicsit :D:D:D:D:D Ilyenkor meg tudnám zabálni:))))) Szóval ennyi a történet....
Még azt is be kell jelentenem, hogy szeptembertől felvették az oviba az én nagyfiamat. Sokáig vacilláltunk, hogy maradna még egy évet a bölcsiben, de megy az oviba és ezt ő is akarja. Nem elég neki a bölcsi, sokkal többre van már szüksége agyilag.......
El is felejtettem leírni pedig nagy dolog ez is, az én kisfiam már hónapok óta szobatiszta. Először még csak nappalra, de pár hónapja már éjjelre is. Egyszer elfelejtettem pelust venni és azóta nem is kellett:D:D:D:D:D:D
Nagyon megváltozott mióta nem a gyárban melózom, teljes a nyugalom itthon. Minden rendben van. Olyan okos, hogy néha csak kamillázom miket beszél. A top téma mostanában anya neked punid van???? :D:D:D:D Meg neked ugye barna szemed van apának meg kék?  :D:D:D:D
Minden színt ismer, számol 10-ig. Ügyesen kirakózik. Igazi mese fanatikus lett egy ideje. Önállóan eljátszik már sokáig, ami nagy szó nála,  mert mindig ülni kellett mellette valakinek. Imád bicózni: legyen az futóbicó, sima bicó, roller, motor, csak úgy száguld , mi meg nem győzzük követni apával. Sokáig a piros szín volt a kedvence, fagyiból ruhából , cipőből mindenből az kellett neki:D:D De most váltott a zöldre :)))))jupíííííí
Nekem is szuper a meló nagyon szeretem, hamar elrepülnek a napok.
Most mondjuk épp beteg, vagyis tegnap hazaküldték a bölcsiből, mert hányt, de már semmi baja neki. Doktornéni sem látott semmit sem :) Sztem csak bezabált reggelire.........nah mindegy legalább a héten itthon vagyunk együtt kicsit, addig is itthonról melózom :) Mert ugye aki megteheti........ :D:D:D:D:D
Lassan töltjük a 3 évet el sem hiszem:OOOOOO Úgy rohan az idő, hogy csak nah.......  Tesó még nem lesz egy ideig, apa még nem akar:( Én már kacérkodnék a gondolattal.............. Nah de majd lesz...................
Nyáron megyünk nyaralni horvátba, már nagyon várjuk, ahhoz a kedve magyar hölgyhöz megyünk idén is akinél tavaly voltunk.:)))
Ennyi voltam mára puszika

1 megjegyzés:

  1. Örülök hogy hallok Rólatok!
    A kis Vigyorim nagyon ügyes!

    Sok-sok CUPP!!!

    VálaszTörlés